In Sudan, women-led households are three times more likely to deal with serious food insecurity compared to male-led households. Credit: UN Women Sudan
By Maximilian Malawista
UNITED NATIONS, Aug 12 2025 (IPS)
The food crisis in Sudan is starving more day by day, yet it is affecting women and girls at double the rate compared to men in the same areas. New findings from UN-Women reveal that female-headed households (FHHs) are three times more likely to be food insecure than ones led by men.
Women and girls make up half of the starving in Sudan, at 15.3 million of the 30.4 million people currently in need. In the midst of the current humanitarian crisis brought on by the Sudanese civil war, women are increasingly seen to be leading households in the absence of men due to death, disappearances or displacement amidst the civil war, making simply living in a FHH a statistical predictor of hunger.
“With conditions now at near famine thresholds in several regions in the country, it is not just a food crisis, but a gender emergency caused by a failure of gender-responsive action,” said Salvator Nkuruniza, the UN-Women representative for Sudan.
Famine Risks for Sudan’s Women
This famine has left only 1.9 percent of FFHs food secure, compared to 5.9 percent of male-headed households (MHHs) reporting food security. 45 percent of the FHHs reported poor food consumption which was nearly double the rate as compared to MHHs at 25.7 percent. Considering this, only one third of FHHs have an acceptable diet in comparison to half of MHHs. In these worsening conditions 73.7 percent of women nationally are not meeting the minimum dietary diversity, which is limiting nutrient intake and thus endangering maternal and child health.
Rates of poor food consumption have doubled in one year across FHHs, meaning a longer drawn conflict will see even worse numbers leading to the ultimate starvation of many. Nearly 15 percent of FHHs are living in conditions that meet or are near famine thresholds compared to only 7 percent of MHHs meeting the same threshold.
With all available funding, the World Food Programme (WFP) has scaled assistance to support nearly 4 million people per month, leaving an additional 26 million people still in need of support. As one representative from the UN Office of the Coordination of Humanitarian Affairs (OCHA) told IPS, under these circumstances WFP has had to make tough calls, either shrinking assistance packages or reducing the amount of people who receive assistance. There have been cases where they have been forced to cut off all assistance in general.
Within Sudan’s civil society, women-led organizations (WLO) are playing a central role in delivering vital meals to affected groups across Sudan. Nkurunziza told IPS that “WLOS are the backbone of response in many areas,” who can access areas which the international system cannot reach. WLOs in West Kordofan are solarizing clinics, running nutrition outreach, managing mobile maternal health care, and operating informal shelters. In North Kordofan, WLOs. are running protection hotlines, distributing food, and helping displaced families find safety. Many times they are providing these services without institutional funding.
UN Women has been supporting 45 WLOs with institutional support, funding and technical assistance, which has allowed these organizations to operate across sixteen states. However, underfunding still remains a critical issue for WLOs. Nkurunziza explained how due to funding deficits, one WLO that operates across eight states was forced to shut down thirty-five of its sixty food kitchens. WLOs must also deal with serious logistical and digital constrains, making it nearly impossible to have any form of coordination meetings. Sudan is also facing the world’s largest displacement crisis, making a shrinking of operations among deteriorating consumption rates detrimental to attempts to elevate food security.
Aid Delivery Challenges
Amidst funding shortfalls, supply chains have struggled reaching critical locations due to Sudan’s size, lack of infrastructure, and weather difficulties. WFP shared that Sudan is “roughly the size of western Europe”, and as such they and other humanitarian actors are having to transport humanitarian items over 2500 kilometers across deserts and challenging terrain. They added that road infrastructure in remote areas such as Darfur and Kordofan has further increased the difficulty. The rainy season between April and October has also added further complications, which has made many roads completely flooded or impassable.
WFP said that the conflict has not only affected supply chains, but trade routes themselves. Among the besieged cities of El Fasher and Kadulgi, supplies remain limited and far and few. WFP is “extremely concerned about the catastrophic situation, especially in El Fasher and Kadulgi and urgently [needed] guarantees of safe passage to get supplies in – while we continue supporting with digital cash transfer”. This comes amidst not being able to deliver food and aid supplies by road.
Gender Disparities and Solutions
Nkurunziza told IPS that even before the conflict, women and girls “faced challenges in accessing their rights due to cultural norms and traditional practices”, adding that this conflict has only widened these gaps.
Food access is only one example of how gender inequality manifests during this crisis. Nkurunziza noted that food queues are often dominated by men compared to women from FHHs. He added that women have been “largely left out” of decision-making spaces, therefore their specific needs are “frequently overlooked”.
The search for food has caused an increase in harmful coping mechanisms like child marriage, sexual exploitation, female genital mutilation, and child labor. The nature of these harmful instances come from unchecked sexual exploitation and abuse due to the lack of law enforcement and government in many areas. Since April 2023, 1,138 cases of rape have been recorded, including 193 children. This number is expected to be even higher, as social and security fears may be preventing accurate reporting of gender-based violence crimes.
“The conflict has magnified every existing inequality,” Nkurunziza said, adding that this created the need for responsive action, moving beyond simple rhetoric.
In their report, UN Women outlined several measures that needed to be adopted in order to diminish famine conditions among women, including prioritizing food distribution and assistance planning to FHHs and establishing localized distribution sites, thus reducing movement-related risks for women. They also recommended increased representation in local aid committees and decision-making spaces by at least 40 percent. They called for increasing investment and funding to WLO’s, which are currently receiving less than 2 percent of humanitarian aid funds.
Despite these challenges, Nkurunziza said that WLOs are still working to feed families. “They are not waiting for permission — they are responding. The question is whether the system will finally recognize them as equal partners or continue to leave them behind.”
IPS UN Bureau Report
Follow @IPSNewsUNBureau
Enfances brisées, frites huileuses, percussions libératrices… Deuxième salve de perles glanées au festival « off » d'Avignon.
- Contrebande / ThéâtreL'affiche de Génération Mitterrand, ce sont dix lettres à cheval sur dix autres. Un léger décalage. Une main d'homme en costard-chemise blanche tient la main d'un bébé. Le visuel sort des bureaux de Jacques Séguéla, publicitaire en chef et apôtre de la Rolex. François Mitterrand pour sa seconde campagne se prend pour un sphinx, mais c'est la prostate qui est cassée. Il va surpasser enfin la légende du grand sauveur, celle du général de Gaulle, du moins en longévité, alors même que depuis son élection, il trompe les Français sur sa santé. Mitterrand-Tonton aura été comme tous les rois, un menteur habile.
- ContrebandeA sorozat harmadik, záró részében folytatjuk a beszélgetést Peter Hunttal, előtte azonban ejtsünk néhány szót magáról az A-6-os típusról.
A Grumman A-6 Intruder a hidegháború szülötte volt. Azért készült, hogy áthatoljon a Szovjetunió és szövetségesei által felállított, radarokból, vadászgépekből, rakétákból, és csöves fegyverekből álló integrált légvédelmi rendszeren és bombáit a célpontra juttassa. Fegyverterhelését tekintve, hidat képezett a vadászbombázók és a nehézbombázók között, alkalmas volt hagyományos és nukleáris csapásmérésre, aknatelepítésre, közvetlen légi támogatásra és precíziós bombák alkalmazására. A gép egyik lelke a térképező radar és az inerciális navigációs rendszer kombinációja volt, a másik a pilótából és bombázótiszt-navigátorból álló kétfős személyzet. Egymás melletti elhelyezésük és ennek kommunikációs előnyei - látták egymás kézmozdulatait és testbeszédét is – a haditengerészeten belül a leghatékonyabb párossá tették az A-6-os személyzeteket. Miután a hagyományosan nagy magasságban operáló bombázók dolgát a légvédelmi rakéták igencsak megnehezítették, az Intruderek személyzetét arra képezték ki, hogy a célt nagy sebességgel, kis magasságon, éjjel-nappal, bármilyen időjárási körülmények között megközelítsék és elpusztítsák. A rakéták jelentette veszély kis magasságon sem szűnt meg teljesen, ráadásul a gépek a csöves légvédelem fegyverei elé kerültek. Védelmüket zavarótöltetek kivetése és az agresszív manőverezés jelentette, miközben az ellenség abban bízott, hogy a személyzet figyelmét annyira leköti a lelövés elkerülése, hogy a földnek ütköznek. Azt, hogy a hajózók ezt elkerüljék és készségszintre fejlesszék a kismagasságú repülést, a nyugati parti századok a Washington államból Oregonba átnyúló Cascade-hegységben gyakoroltak. A Whidbey Island tengerészeti légibázisról felszálló A-6-os kirepült a tenger fölé, hogy a repülőgép-hordozóról való indulást szimulálja, majd a partvonalat 800 km/h-s sebességgel keresztezve berepült a hegyek közé, és a völgyekben manőverezve mintegy negyvenöt perces repülés után közelítette meg az oregoni lőtéren lévő célpontját. A kismagasságú repülésnek és a nagy túlterheléssel járó agresszív manőverezésnek megvolt az ára. Az idő előrehaladtával, egyes gépek szárnyában repedések keletkeztek, de ezek csak akkor derültek ki, amikor a szárny leszakadt, a gép lezuhant és a személyzet életét vesztette. Mivel az Intrudernek fegyverterhelés és hatótáv szempontjából a nyolcvanas években nem volt váltótípusa, a végleges megoldásig a haditengerészet civil alvállalkozó bevonásával új, kompozit szárnyak felszerelése mellett döntött. Arról is döntés született, hogy a gépeken képességnövelő korszerűsítést hajtanak végre. Ez volt a SWIP (Systems Weapons Improvement Program), amellyel a gép immár földi és tengeri célok illetve lokátor elleni rakétákat is indíthatott. A SWIP-gépek egy része megkapta a kompozit szárnyakat, a többin maradtak a fémépítésűek.
Sorozatom első részében egy A-6 Intruder bombázó balesetéről és elvesztésének körülményeiről írtam. A második részben következzen az ember, aki elhatározta, hogy megkeresi a tengerfenékre süllyedt gépet. A volt haditengerészeti és közforgalmi pilótát korábban is foglalkoztatta a gondolat, hogy megtalálja az Intrudert, de a végső lökést az adta számára, hogy élete nem várt fordulatot vett.
Peter Hunt nevével bő tíz éve találkoztam először, amikor elolvastam Angles of Attack – An A-6 Intruder pilot’s war (Állásszögek – Egy A-6 Intruder pilóta háborúja) címmel írt öbölháborús memoárját. Hunt 1962-ben született New Yorkban. Gyerekként hat évet töltött Görögországban a szüleivel és ott kezdett búvárkodni 1978-ban. 1985-ben diplomázott történészként és azonnal csatlakozott a haditengerészethez. Miután az A-6 Intruder típusra képezték ki, pilótaként a USS Ranger és a USS Kitty Hawk repülőgép-hordozók fedélzetén három bevetésen vett részt a Perzsa-öbölben, az Indiai- és a Csendes-óceánon, illetve oktatópilótaként a nyugati parti A-6-os átképzőszázadnál is szolgált. Hunt tíz évig repült a haditengerészetnél, majd sok pályatársához hasonlóan a légiközlekedésben keresett és talált munkát. A következő éveket a United Airlines pilótájaként töltötte és szenvedélyes búvárként a magasság mellett otthonosan mozgott a mélységben is. Minden rendben ment egészen 2005-ig, amikor 43 évesen azzal szembesült, hogy szervezetét Parkinson-kór támadta meg. Hunt a kritikus infrastruktúrák stratégiai tervezése területen szerzett mesterfokozatot, és öbölháborús könyve után további négyet írt. Két felnőtt gyermeke van, feleségével egykori bázisához közel, Whidbey Islanden él.
« L'ère des réductions du nombre d'armes nucléaires dans le monde, qui a commencé à la fin de la guerre froide, touche à sa fin », diagnostique Hans M. Kristensen, maître de recherche associé au programme de l'Institut international de recherche sur la paix de Stockholm (SIPRI). Il prévoit que cet arsenal va au contraire se renforcer dans les années à venir. Il y a de quoi se faire peur…
- Défense en ligne / Armée, Armement nucléaire, Traité de non-proliférationC'est un fétiche et c'est une jérémiade : « l'union ». Pour quoi faire ? On ne sait pas. L'essentiel est d'être « unis ». Tous ensemble vers le talus — on finira sur le toit mais on sera restés soudés. Le gros bon sens qui tache proteste cependant : « unis, on est plus fort que divisés ; divisés on n'arrivera à rien ». Mais tellement…
- La pompe à phynance / Parti politique, Politique, Syndicalisme1989. november 6-án az amerikai haditengerészet A-6 Intruder géppárja gyakorló bombázásra szállt fel a Whidbey Island tengerészeti légibázisról. Röviddel az indulás után az egyik gépen műszaki meghibásodás lépett fel. A kétfős személyzet ezután újabb problémákkal szembesült, és végül katapultálásra kényszerült.
Ha az amerikai haditengerészet Whidbey Island légibázisa után kutatunk a térképen, az ország északnyugati szegletében, a Washington állambeli Seattle közelében kell keresgélnünk. A légibázis nagyjából 150 kilométerre van a Csendes-óceántól, annak az öblökből, szorosokból és szigetekből álló víziút-rendszernek a partján, amelyet nemcsak a szabadidős hajósok, hanem a kanadai Vancouver kikötőjébe tartó vagy onnan a nyílt óceán felé igyekvő kereskedelmi hajók is használnak. Whidbey Island három évtizeden át a Csendes-óceáni flotta A-6-os századainak otthona volt, de az Intruderek mellett itt települt a haditengerészet összes EA-6B Prowler elektronikai hadviselési gépe és napjainkban innen repülnek a Prowlereket váltó EA-18G Growlerek is. Ha a századok éppen nem egy repülőgép-hordozóval járták a tengereket, vagy az ország más pontjain repültek, a bázis szűkebb és tágabb környéke is bőven kínált lehetőséget a gyakorlásra.
Az ötvenes években egy együléses, egy hajtóműves, szuperszonikus vadászgép jelent meg az amerikai haditengerészetnél, az F8U-1 Crusader. A műszaki fejlődés akkoriban olyan gyors ütemű volt, hogy egy-egy új típust rövidesen egy még újabb váltott fel. A Crusader volt az első, amely hosszú ideig szolgálatban maradt, de ebben szerepe volt annak is, hogy felderítő változata is létezett.
Az Egyesült Államokban a légierőhöz hasonlóan a haditengerészet is a negyvenes-ötvenes évek fordulóján lépett be a sugárhajtású korszakba és az ekkor kibontakozó hidegháború miatt igyekezett létrehozni a saját felderítő képességét. Taktikai felderítőgépei egy már meglévő sugárhajtású vadászgép áttervezéséből születtek, ami azzal járt, hogy a repülőgépek orr-részét a kamerák elhelyezése miatt átalakították, megtoldották. Ezek a célirányos átalakítások jócskán megváltoztatták az adott típus „személyleírását” és nem pozitív értelemben. Aztán jött egy új gép, amelynél ilyen drasztikus átalakításra nem volt szükség, mert a törzse alsó részében jutott hely a kameráknak is. Egy kevés módosítás kellett csak, de a gép elegáns vonalvezetését sikerült megőrizni, és ezzel elhagyni a korábbi felderítők ormótlan és a repülési jellemzőkre is kiható formavilágát. Ez az új típus az RF-8 Crusader volt.
Tavaly novemberben ismét levegőbe emelkedett a hazai mentőrepülés egykori L-410-es repülőgépe. Nem saját erejéből tette ezt, egy daru emelte a magasba, hogy azután az Aeropark kiállított gépei között tegye le. A típus üzemeltetése a légimentésben, a magyar polgári repülés történetének egyik érdekes, kevéssé ismert fejezete, amelyre sok és változatos repülési feladat jutott.
A Magyarországon 1957-ben létrehozott mentőrepülésben hosszú évtizedekig merevszárnyú gépek is üzemeltek. Az L-410-est megelőzően olyan típusok repültek az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), mint a Jak-12-es, az Aero-45-ös, az L-200 Morava vagy a szocialista érában beszerzett nyugati kakukktojás, a svájci Pilatus PC-6-os. A nyolcvanas évek második felére három Mi-2-es helikopter mellett két PC-6-os képezte a gépparkot.
Éppen kilenc évvel ezelőtt került ki az Air Base blogra a zánkai haditechnikai parkról írt bejegyzésem. Azóta rendszeresen kapok megkereséseket magánszemélyektől és iskoláktól a park nyitva tartásával kapcsolatban, sőt felajánlások is érkeztek már hozzám kiállítható járművel vagy a park egyes elemeinek felújításával kapcsolatban. Itt szeretném tájékoztatni blogom olvasóit és látogatóit, hogy a park nem az enyém, a 2016-os bejegyzést magánszemélyként tett látogatásom után írtam. (Ezúton is köszönöm az olvasóknak a több tízezres letöltésszámot!) Természetesen továbbra is szívesen válaszolok megkeresésükre, de magam is csak ezen a linken tudok tájékozódni – ahol e bejegyzés írásakor csak a 2024. január 1. és 2025. április 30. között érvényes időpontokat találtam.
***
Fotó: Szórád Tamás
A Magyar Honvédség részére beszerzett Airbus helikopterek közül a H145M fedélzetén hagyományos értelemben vett fedélzeti technikusra nincs szükség. A helikoptert alapvetően két pilóta repüli, de vannak esetek, amikor a szenzorok, fegyverek vagy a csörlő kezelése a fedélzeti rendszerkezelő feladata. Róluk és feladatrendszerükről korábban már írtam, most lássuk, hogy mi a helyzet a H225M fedélzetén.
Napjaink fedélzeti technikusai olyan repülőműszaki képzettséggel és munkatapasztalattal rendelkező szakemberek, akik a H225M megjelenése előtt a rendszerből 2021-ben kivont Mi-8-as és a jelenleg is szolgálatban álló Mi-17-es helikoptereken dolgoztak. Átvették az előkészített helikoptert a repülőműszakiaktól, a repülések előtt, között és után ellenőrizték a gépet, az egyes fedélzeti rendszereket kezelve segítették a pilóták munkáját, illetve elvégezték az egyéb feladatokat, legyen szó személyszállításról, ejtőernyős ugratásról, csörlésről, külső súlyos repülésről, tűzoltásról vagy ajtólövészként a fedélzeti géppuska kezeléséről. Ezt az orosz típusokon megszokott, sokrétű feladatrendszert kellett az új közepes szállítóhelikopter sajátosságainak megfelelően átdolgozni. A jól bevált koncepción nem változtattak - a két helikoptervezető mögött a H225M-ek fedélzetén is egy harmadik ember, a fedélzeti technikus dolgozik.
1996 tavaszán, heteken át forgott Budapesten az Evita, az a nagyszabású musical, amely az egykori argentin elnök, Juan Perón feleségének, Eva Perónnak az életét dolgozta fel. A forgatáson használt homokszínű, argentin felségjelű katonai járművek és különböző veterán gépkocsik elhelyezésére a budaörsi repülőtér nagy hangárja nyújtott megoldást. A repülőgépeket a hangár keleti felébe fűzték össze vagy a szabadban nyűgözték, a nyugati részt a járművek vehették birtokba. Fontos megjegyezni, hogy az Evitához használt típusok közül nem mindegyik állt rendszerben az argentin hadseregben. A fotókat – egy kivételével – Kovács Gyula készítette, és bocsátotta rendelkezésemre.
*
Willys Jeep
A második világháború ikonikus terepjárója hivatalosan negyedtonnás teherautóként szerepelt a US Army járműjegyzékében. Nem kevés készült belőle, gyártási darabszáma súrolta a 650 ezret. Argentínához annyi köze mindenképpen volt, hogy a háború után polgári hasznosításra kínált Willysek egyik célcsoportja a pampákon dolgozó marhapásztorok voltak. A korabeli reklámkatalógus kiemelte, hogy a Jeep sebessége és terepjáró képessége ideálissá teszi a járművet a terület bejárására és az állatok terelésére.