You are here

Pályázatok

A BDSM-ről kezdőknek

Biztonságpiac - Tue, 10/14/2025 - 13:46

A BDSM nem más, mint egy erotikus szerepjáték, amely az elmúlt években a filmkultúrának köszönhetően igencsak begyűrűzött a köztudatba. Hiába hallották már sokan ezt a mozaikszót, mégis csak kevesen tudják, hogy egészen pontosan mit is takar és miért is lehet élvezetes. 

Éppen ezért ebben a cikkünkben ezzel a témával fogunk egy kicsit bővebben foglalkozni, különösen fókuszálva a szerepjáték pszichológiai hátterére.

Mi is ez a szerepjáték?

A BDSM angol rövidítés: a dominancia, az alárendeltség, a mazochizmus és a szadizmus szavak összefűzéséből jött létre. A BDSM azonban messzemenően nem olyan durva és erőszakos, mint ahogyan az a közhiedelemben él vagy ahogyan első hallásra tűnhet. 

Az alapja a partnerek egymás iránti mély bizalma, ami lehetővé teszi, hogy a felek alá- és fölérendeltségi viszonyban legyenek egymással mindvégig a játék ideje alatt. A pár egyik tagja maximálisan alárendelődik a másiknak, így minden eszközt és lehetőséget annak a kezébe adva. A kontrolláló fél pedig a lehető legjobban figyel a másik igényeire, és olyan módon irányítja a játékot, hogy az mindkettőjük számára élvezetes legyen.

A szerepeknek egyáltalán nincs semmi köze a klasszikus, hétköznapokban megélt férfi-női mintákhoz. Inkább arról van szó, hogy az alárendelődött partner megbízik annyira a másikban, hogy teljes mértékben át meri adni neki a hatalmat.

A kölcsönösség alap

A filmek időnként kissé túlzóan mutatják be a BDSM világát. Fontos megjegyezni, hogy a bizalom mellett a kölcsönösség is alapvető kell, hogy legyen. Ez azt jelenti, hogy minden esetben nyíltan és őszintén meg kell beszélnünk a partnerünkkel, hogy kinek mi fér bele, kit mi izgat fel, és mi az, ami már bármelyik fél számára túlságosan sok lenne. 

Ügyeljünk arra, hogy csak és kizárólag olyan eszközöket próbáljunk ki, ami mindkettőnk számára izgató. Ha bármelyik fél úgy érzi, hogy az adott dolog neki már kellemetlen, megalázó, esetleg bántó, azt ne vegyük fel a repertoárba.

Fő a biztonság!

A biztonság is lényeges, ami nélkül nem szabad belekezdenünk a játékba. Mindig gondoljuk át alaposan, hogy milyen eszközöket szerzünk be, és milyen kellékeket próbálunk ki. A felnőtt játékszerek legyenek biztonságosan használhatóak, ne okozzanak olyan sérülést vagy fájdalmat egyikünknek sem, amit nem szeretnénk.

Vezessünk be egy biztonsági szót is, amit az alárendelt fél mondhat ki akkor, ha úgy érzi, neki elég volt az együttlétből. A biztonsági szó elhangzása után azonnal hagyjuk abba a játékot, még mielőtt lelki vagy testi sérülést okoznánk a partnerünknek.

Ha odafigyelünk egymásra, akkor izgalmas és érdekes élményben lehet részünk. Bátran kísérletezzünk, kezdők számára is sok hasznos eszközt találhatunk például a desirel.pt sexshop oldalán. Nézzünk szét közösen a párunkkal, és találjuk ki együtt, mi az, ami mindkettőnk fantáziáját beindítja. Ne legyünk szégyenlősek, vállaljuk fel nyíltan a vágyainkat, így még közelebb kerülhetünk egymáshoz, és a bizalmat új szintre emelhetjük a kapcsolatunkban.

The post A BDSM-ről kezdőknek appeared first on Biztonságpiac.

Milyen eszközöket válasszunk?

Biztonságpiac - Tue, 10/14/2025 - 13:44

A BDSM egy angol mozaikszó és egy olyan szerepjátékot jelent, amelyben a dominancia és az alárendeltség van főszerepben. A pár egyik tagja teljes mértékben alárendelődik a másiknak, ezzel óriási bizalmat szavazva neki, míg a domináns fél mindvégig irányítja a játékot. Meglepő módon egyre többen érdeklődnek az intim együttlétnek ezen formája iránt.

Éppen ezért ebben a cikkünkben most adunk egy kis útmutatást azoknak, akik először szeretnének belemélyedni a BDSM izgalmas világába. Ha megbízható, minőségi termékek közül szeretnél válogatni, akkor érdemes szétnézned a desirel.si BDSM kínálatában. Nézzük hát, milyen eszközöket érdemes első körben beszerezni az esti játékhoz!

Bilincsek és kisebb kiegészítő kellékek

A bilincs szinte alapdarab, ha olyan szerepjátékról van szó, ahol a dominancia fontos. Léteznek igen puha, már-már szinte kényelmes plüss bilincsek, különböző színekben, amelyek nem okoznak fájdalmat, viszont garantáltan fokozzák a vágyainkat.

Akár az ágy széléhez, akár a székhez vagy egyéb bútorokhoz való kikötözésen gondolkodunk, célszerű puha bilincseket beszereznünk. Vannak egyéb, szintén kötözéshez készült eszközök is, mint például a bőrborítású kötözőszettek, de ezek inkább azoknak ajánlottak, akik az izgalmat előbbre helyezik a kényelemnél.

Takarjuk el a szemeinket!

A szemtakarók azért ajánlottak, mert maximálisan fokozzák az izgalmakat. Sokkal másabb érzés úgy játszani, hogy közben nem látja az alárendelt fél, hogy mire készül a partnere, mintha minden egyes mozdulatát előre tudja. A szemtakaró csak sejteti a mozdulatokat, de a segítségével abszolút átélhetjük a kiszolgáltatottság érzését, ami még inkább felcsigázhatja a vágyainkat.

Szájpeckek és maszkok használata

Ezeket az eszközöket azoknak ajánljuk, akik a lehető leginkább szeretnék megélni az alárendelt szerepet. Választhatunk különböző méretű és kialakítású golyókat, amelyek tökéletesen illeszkednek az ajkak közé. A maszkok is hasonlóképpen funkcionálnak, annyi különbséggel, hogy esetükben az egész arcot is el tudjuk takarni, így még intenzívebb lesz a dominancia megélésének élménye.

Nyakörvek, vezetők, ostorok

Ezeket is bátran ki lehet próbálni akár már az első alkalommal, de inkább a haladók számára ajánlottak. Nagyon fontos, hogy először a plüssel vagy finom bőrrel borított darabok között nézelődjünk, és ne a hard core verziókra vessünk szemet.

Ezek a kiegészítők fel tudják dobni a játékot, ha odafigyelünk arra, hogy ne agresszíven használjuk. Egy ostorral lehet nagy fájdalmat is okozni, de akár simogatni is tudjuk a partnerünket, minden csak személyiség és hozzáállás kérdése.

Nyílt kommunikáció

Mielőtt beszereznénk mindent, üljünk le a párunkkal és nyíltan, őszintén beszéljük meg, mi az, ami valóban izgalomba hoz mindkettőnket. Nagyon lényeges, hogy kizárólag olyan dolgokat próbáljunk ki, ami mindkettőnk számára elfogadható, így biztosan pozitív közös élményeket tudunk szerezni együtt.

The post Milyen eszközöket válasszunk? appeared first on Biztonságpiac.

Teilabriss droht: Messi hat Ärger wegen seiner Luxusvilla auf Ibiza

Blick.ch - Tue, 10/14/2025 - 10:17
Vor drei Jahren hat Lionel Messi eine Luxusvilla gekauft. Nun hat er deswegen Ärger mit den Behörden. Obwohl er nichts dafür kann, droht ein Teilabriss.
Categories: Pályázatok, Swiss News

Fahrerflucht nach Unfall: Ohne Ausweis unterwegs – Traktorfahrer (31) kracht in Brückengeländer

Blick.ch - Tue, 10/14/2025 - 10:17
Am Montagnachmittag ereignete sich im Kanton St. Gallen ein Verkehrsunfall mit einem Traktor. Der Mann touchierte ein parkiertes Auto, prallte in zwei Geländer und flüchtete von der Unfallstelle.
Categories: Pályázatok, Swiss News

Módosult a Proof of Concept című, 2024-2.1.3-POC kódszámú pályázati felhívás

EU Pályázati Portál - Mon, 10/13/2025 - 12:54
Módosult a Proof of Concept című, 2024-2.1.3-POC kódszámú pályázati felhívás az alábbiak szerint:

Elérhető a 2025-1.1.4-LIFE SCIENCES II. pályázati felhívás kitöltő programja

EU Pályázati Portál - Fri, 10/10/2025 - 12:02
Az NKFI Alapból meghirdetett 2025-1.1.4-LIFE SCIENCES II. pályázati felhívás kitöltő programja a www.palyazat.gov.hu oldal „Egységes Beléptető Felület” használatával érhető el.
Categories: Afrique, Pályázatok

Elérhető a 2025-1.1.3-LIFE SCIENCES I. pályázati felhívás kitöltő programja

EU Pályázati Portál - Fri, 10/10/2025 - 11:59
Az NKFI Alapból meghirdetett 2025-1.1.3-LIFE SCIENCES I. pályázati felhívás kitöltő programja a www.palyazat.gov.hu oldal „Egységes Beléptető Felület” használatával érhető el.
Categories: Afrique, Pályázatok

Elérhető a 2025-1.3.3-NEURO kódszámú pályázati felhívás kitöltő programja

EU Pályázati Portál - Fri, 10/10/2025 - 09:17
Az NKFI Alapból meghirdetett 2025-1.3.3-NEURO kódszámú kiemelt pályázati felhívás kitöltő programja a www.palyazat.gov.hu oldal „Egységes Beléptető Felület” használatával érhető el.
Categories: Afrique, Pályázatok

Statistics and Science (2025. október 20.)

EU Pályázati Portál - Fri, 10/10/2025 - 09:01
A Központi Statisztikai Hivatal tisztelettel meghívja Önt a Statistics and Science című konferenciájára, amelyet a Statisztikai Világnap alkalmából 2025. október 20-án rendez a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
Categories: Afrique, Pályázatok

Meinungsumschwung!: Mehrheit ist für den Bau von neuen Schweizer Atomkraftwerken

Blick.ch - Fri, 10/10/2025 - 07:23
Das Volk hat 2016 zwar das Neubau-Verbot für AKW an der Urne beschlossen. Heute aber sähe eine Abstimmung anders aus. Das zeigt eine Umfrage.
Categories: Pályázatok, Swiss News

Ces universités placent l’Algérie en tête du Maghreb et 2ᵉ en Afrique (classement THE 2026)

Algérie 360 - Thu, 10/09/2025 - 17:23

L’édition 2026 du classement mondial des universités Times Higher Education (THE) place l’Algérie au premier rang au Maghreb et au deuxième en Afrique. Le ministre […]

L’article Ces universités placent l’Algérie en tête du Maghreb et 2ᵉ en Afrique (classement THE 2026) est apparu en premier sur .

Categories: Afrique, Pályázatok

Boom économique en 2025 : la Banque mondiale confirme la tendance et salue les efforts de Tebboune

Algérie 360 - Thu, 10/09/2025 - 16:02

L’Algérie poursuit sa trajectoire ascendante. Dans son dernier rapport consacré à la région du Moyen-Orient, de l’Afrique du Nord, de l’Afghanistan et du Pakistan (MENAAP), […]

L’article Boom économique en 2025 : la Banque mondiale confirme la tendance et salue les efforts de Tebboune est apparu en premier sur .

Categories: Afrique, Pályázatok

Ahlam Ammouri accusée de diffamation : le verdict tombe pour l’influenceuse

Algérie 360 - Thu, 10/09/2025 - 15:57

Le tribunal EL Harrach a rendu son verdict ce jeudi dans une affaire de « diffamation et atteinte à la vie privée » impliquant Ahlam Ammouri et […]

L’article Ahlam Ammouri accusée de diffamation : le verdict tombe pour l’influenceuse est apparu en premier sur .

Categories: Afrique, Pályázatok

Machtübergabe bei Givaudan: Mit diesen Herausforderungen hat der neue Chef zu kämpfen

Blick.ch - Wed, 10/08/2025 - 18:12
Machtübergabe oder Machterhalt? CEO Gilles Andrier zieht sich noch nicht zurück, sondern wird Präsident des Verwaltungsrats.
Categories: Pályázatok, Swiss News

Módosult a SM02-RES-PC3-AB és SM02-RES-PC3-C pályázati felhívás

EU Pályázati Portál - Wed, 10/08/2025 - 13:36
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), mint Program Operátor a Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszak „Kutatás és innováció” tématerületén SM02-RES-PC3-AB és SM02-RES-PC3-C jelű, „Kutatási Infrastruktúrák együttműködésének támogatása” című pályázati felhívások beadási határideje meghosszabbításra került.

The sweet temptation of multiple offers: Africa’s figital policy in a changing global order

Africa’s digital transformation is deeply intertwined with questions of power, strategic influence, and an evolving world order.1 As multipolarity reshapes international relations, the continent has become a focal point in the intensifying competition among major global powers for digital supremacy. Key actors that embrace techno-optimistic narratives and stand ready to partner with the region include the European Union (EU) and its member states, the United States (US), China, and India, among others.

African-European relations (Vol. 21)

With European Parliament elections and leadership changes for both the EU and the AU focusing attention elsewhere, 2024 could in some respects be considered a ‘slow news’ year and continued the longer paralysis felt in the continent-to-continent relationship. Fundamental changes in the Sahel were ongoing. Elsewhere, progress was made in trade relations while the EU continued to place strong emphasis on its Global Gateway initiative to promote investment and increase its visibility. Changes at the European level, notably a new balance of power in the European Parliament and European Commission (also reflecting ongoing electoral shifts in the member states), pointed to a more transactional and assertive approach to the EU’s cooperation with Africa.

Hazai kutatási infrastruktúrák komplex fejlesztésének támogatása

EU Pályázati Portál - Wed, 10/08/2025 - 10:18
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a „Hazai kutatási infrastruktúrák komplex fejlesztésének támogatása” című (GINOP Plusz-2.2.1-25 kódszámú) felhívás.
Categories: Afrique, Pályázatok

Elkészült az I3 Európai Uniós pályázati felhívás magyar nyelvű tájékoztatója

EU Pályázati Portál - Tue, 10/07/2025 - 14:20
A tájékoztató az I3-at és a hozzá kapcsolódó pályázati felhívások részleteit mutatja be. Az I3 (Interregional Innovation Investment) az Európai Unió finanszírozási eszköze. Célja a régiók közötti innovációs beruházások, az innovációs ökoszisztémák és értékláncok megerősítése, a kevésbé fejlett régiók felzárkóztatása.
Categories: Pályázatok, Swiss News

Analyse zeigt: Dänemark ist das ausgabefreudigste EU-Land

Blick.ch - Tue, 10/07/2025 - 09:11
Dänemark verfolgt aktuell die expansivste Fiskalpolitik in der EU. Auf der anderen Seite steht Malta, das am sparsamsten ist. Das zeigt eine Analyse des Wiener Momentum Instituts auf Basis von Daten der EU-Kommission.
Categories: Pályázatok, Swiss News

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.