Biztonságpolitika

A víz az egyik legfontosabb természeti erőforrás a Földön. Nemcsak az emberi élethez nélkülözhetetlen, hanem számos gazdasági tevékenységhez is: alapvető szerepet játszik a mezőgazdaságban, az iparban és a gazdaság működésében. A biztonságos és kiszámítható vízellátás ezért az államok stabilitását is befolyásolja. A folyók azonban nem állnak meg az országhatároknál, ezért az ezeket megosztó államok közötti együttműködés elengedhetetlen. Az érintett államok érdekei ugyanakkor eltérhetnek, ami konfliktusokhoz vezethet. Erre jó példa a Nílus és a Grand Ethiopian Renaissance Dam (GERD) esete. Az esszé azt vizsgálja, hogy miért vált a GERD körüli vita geopolitikai és biztonságpolitikai konfliktussá, és milyen szerepet játszhat a vízdiplomácia annak kezelésében.

A Grand Ethiopian Renaissance Dam (GERD) egy vízerőmű a Kék-Níluson, Etiópiában. Etiópia számára a projekt jelentős előrelépést jelent, mivel a gát lehetővé teszi az energiatermelés növelését, a saját vízkészletek fokozottabb hasznosítását, és hozzájárulhat az ország gazdasági fejlődéséhez. Emellett a projekt az etióp szuverenitás és önállóság szimbólumává is vált. Egyiptom és Szudán azonban más szemszögből tekint a beruházásra. Etiópiához képest downstream államként a gát működése közvetlenül érintheti a folyó vízhozamát, miközben mindkét ország jelentősen függ a Nílustól. Emiatt a projekt számukra vízbiztonsági kockázatokat is felvethet.[1] Látható tehát, hogy ugyanaz a projekt három különböző módon jelenik meg az érintett államok biztonságpolitikai gondolkodásában.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan vált a GERD körüli vita geopolitikai konfliktussá, meg kell vizsgálnunk a három ország történelmi és politikai hátterét is. A Nílus vízhasználatával kapcsolatos korábbi megállapodásokban Etiópia nem vett részt: az 1929-es megállapodás, illetve az 1959-es egyiptomi–szudáni egyezmény olyan vízhasználati rendszert alakított ki, amelyből Etiópia kimaradt.[2] A GERD körüli vita egyik alapvető kérdése ezért az lett, hogy ezeknek a korábbi megállapodásoknak milyen jelentősége lehet a mai vízhasználat szempontjából. Etiópia jelenlegi álláspontja szerint a korábbi megállapodások nem alapozhatják meg más államok kizárólagos igényét a folyó használatára, és az országnak joga van saját vízkészleteinek fejlesztéséhez.[3] Ezzel szemben Egyiptom a Nílust elsősorban vízbiztonsági szempontból közelíti meg, mivel az ország erősen függ a folyótól. A konfliktus ezért nem pusztán a víz mennyiségéről szól, hanem arról is, hogy az érintett államok milyen jogon és milyen feltételek mellett használhatják a közös vízkészletet. Az eltérő történelmi tapasztalatok, politikai érdekek és biztonsági szempontok így jelentősen megnehezítik a kompromisszum kialakítását.

A GERD körüli konfliktusban a nemzetközi jog is fontos szerepet játszik, azonban önmagában nem feltétlenül elegendő a vita rendezéséhez. A nemzetközi vízjog egyik fontos alapját az 1997-es ENSZ Vízfolyás-egyezményben megjelenő elvek jelentik, köztük az „equitable and reasonable utilization”, vagyis a vízkészletek méltányos és ésszerű használata, valamint a „no significant harm”, azaz a jelentős károkozás tilalma.[4] Ezek az alapelvek azonban olyan általános jogi követelményeket fogalmaznak meg, amelyek alkalmazása során vitatható lehet, hogy egy konkrét helyzetben mi tekinthető méltányosnak, illetve mi minősül jelentős kárnak. A GERD esetében éppen ez jelenti az egyik legfontosabb problémát. Etiópia a saját vízkészleteinek szuverén hasznosításához és fejlesztéséhez való jogát hangsúlyozza, míg Egyiptom és Szudán a vízbiztonságukat érintő lehetséges károkra helyezik a hangsúlyt. A nemzetközi vízjog ráadásul nemcsak anyagi elveket, hanem együttműködési, információmegosztási, értesítési és konzultációs kötelezettségeket is hangsúlyoz.

A konfliktust tovább nehezíti, hogy a jogi keretek gyakorlati alkalmazása az államok együttműködésétől is függ. A GERD esetében a technikai adatok megosztása nem kizárólag technikai kérdés, a forrás szerint az információkhoz való hozzáférés korlátozása politikai eszközzé is válhat, amely befolyásolja a felek közötti alkupozíciókat. A konfliktus rendezésében több külső szereplő is megpróbált közvetíteni. Az Afrikai Unió a regionális megoldást szorgalmazta, és az „African solutions to African problems” elvét hangsúlyozta. Ugyanakkor a Frontiers tanulmánya szerint az Afrikai Uniónak kezdetben nem állt rendelkezésére minden szükséges, független technikai kapacitás a közvetítéshez. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szintén foglalkozott a kérdéssel, de a konfliktus rendezésében korlátozott eredményt tudott elérni.[5] Mindez arra utal, hogy a közvetítő önmagában nem jelent megoldást, fontos a felek által elfogadott semlegesség, a megfelelő technikai háttér és mindenekelőtt az együttműködési hajlandóság.

Ebből adódik a kérdés, hogy ha a nemzetközi jog önmagában nem tudja megoldani a konfliktust, akkor milyen más módszerekhez lehet fordulni. Itt lép be a vízdiplomácia. A diplomácia nem a jog helyett működik, hanem annak gyakorlati érvényesítését és az együttműködést segítheti. A tárgyalások és közvetítések lehetőséget teremthetnek arra, hogy az államok a jogi elvek által nem egyértelműen rendezett kérdésekben is kompromisszumot keressenek. A GERD esete ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a vízdiplomácia eredményessége nemcsak a közvetítő szervezettől függ. Ha az államok között erős a bizalmatlanság, a vízkészlet pedig szorosan kapcsolódik a nemzeti szuverenitáshoz és biztonsághoz, akkor a kompromisszum politikailag is nehézzé válhat. A kérdés így végső soron az, hogy a víz konfliktus forrásává válik-e, vagy az együttműködés területévé.

Összefoglalva tehát a GERD esete azért vált geopolitikai konfliktussá, mert a víz rendkívül fontos stratégiai erőforrás, amelytől az államok alapvető társadalmi és gazdasági működése függ. A határokon átnyúló folyók esetében könnyen eltérő nemzeti érdekek jelenhetnek meg, amelyekhez a Nílus esetében történelmi viták és bizalmatlanság is társulnak. A GERD példája azt mutatja, hogy ugyanaz a vízügyi beruházás az egyik állam számára a fejlődés és a szuverenitás szimbóluma, míg egy másik számára biztonsági kockázat lehet. A nemzetközi jogi keretek fontos alapot biztosítanak, önmagukban azonban nem feltétlenül képesek megoldani a mögöttes politikai konfliktusokat. Ehhez tárgyalásokra, megfelelő közvetítői mechanizmusokra és mindenekelőtt az érintett államok együttműködési hajlandóságára van szükség. A GERD esete így jól mutatja, hogy a víz a konfliktusok forrása mellett az együttműködés egyik lehetséges területévé is válhat.

 

Felhasznált források

Adja-Kwesi, W. (2025). The Grand Ethiopian Renaissance Dam – A Water Diplomacy Challenge. United Nations University–CRIS Insight Brief Series.

Khwaileh, K. M. (2026). Damming the international order: the GERD and Ilisu dams as challenges to international water law and regional security. Frontiers in Political Science, 8, 1756778. https://doi.org/10.3389/fpos.2026.1756778

United Nations (1997). Convention on the Law of the Non-Navigational Uses of International Watercourses. New York, 21 May 1997.

United Nations Security Council (2025). Letter dated 10 September 2025 from the Permanent Representative of Ethiopia to the United Nations addressed to the President of the Security Council. S/2025/573.

[1] Adja-Kwesi, W. (2025). The Grand Ethiopian Renaissance Dam – A Water Diplomacy Challenge. United Nations University–CRIS Insight Brief Series.

[2] Khwaileh, K. M. (2026). Damming the international order: the GERD and Ilisu dams as challenges to international water law and regional security. Frontiers in Political Science, 8, 1756778. https://doi.org/10.3389/fpos.2026.1756778

[3] United Nations Security Council (2025). Letter dated 10 September 2025 from the Permanent Representative of Ethiopia to the United Nations addressed to the President of the Security Council. S/2025/573.

[4] United Nations (1997). Convention on the Law of the Non-Navigational Uses of International Watercourses. New York, 21 May 1997., Articles 5-7

[5] Khwaileh, K. M. (2026). Damming the international order: the GERD and Ilisu dams as challenges to international water law and regional security. Frontiers in Political Science, 8, 1756778. https://doi.org/10.3389/fpos.2026.1756778

A dr. Nyikes Enikő: Vízbiztonság, geopolitika és vízdiplomácia a Nílus-medencében: a GERD esete bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az Európát 2015-ben elérő, soha nem látott méretű és hatásait azóta is éreztető illetve azóta is fennálló migrációs válság azzal párhuzamosan, hogy mély nyomot hagy nem csak a kontinens, azon belül is az Európai Unió országainak társadalmában, új dimenziót nyitott a biztonságpolitika világában. Az addig többnyire egységesnek mondható EU országai között komoly nézeteltérés alakult ki a migrációs válság kezelésének módszertanát illetően, ezen túl pedig, magukban a tagországokban sincs társadalmi konszenzus arról, hogy mi is lenne a helyes és/vagy járható út a menekültválság megoldására.

Fontos megjegyezni, hogy az EU területére irányuló migráció a 2015-ös válságot megelőzően is jelen volt, továbbá egyes tagállamokban, mint például Németországban, Franciaországban, vagy az Egyesült Királyságban már akkor is jelentős bevándorló hátterű kisebbség volt jelen, de az Unió szervezeti, sőt, mi több tagállami szinten sem volt felkészülve egy ekkora volumenű migrációs hullám hatékony  kezelésére. Egységes stratégia hiányában a tagállamok különböző módon igyekeztek orvosolni a problémát, ami súlyos belső konfliktusoknak ágyazott meg: míg Magyarország és Lengyelország a bevándorlók megállítása és az EU határain kívül tartása mellett tette le a voksát, addig Németország, és a nyugati tagállamok inkább a bevándorlók beengedése, integrálása mellett kardoskodott. Általánosságban elmondható, hogy az EU-n belül egy kelet-nyugat ellentét alakult ki, ami megrengette a szervezet politikai egységét.

Na de miért lett a migráció biztonságpolitikai kérdés? Felismervén, hogy az Európai Unió egysége megbomlott, a későbbiekben több ország is, így Törökország, vagy Belarusz is a migrációs válságot kihasználva igyekezett nyomást gyakorolni az EU-ra a politikai, vagy gazdasági céljaik elérése érdekében. Nem elhanyagolható, hogy az EU-ba igyekvő menekültek túlnyomó hányada muszlim vallású és háború sújtotta térségekből érkezett, például Szíriából, Afganisztánból, vagy Nyugat-Afrikából. Az említett térségekben több szélsőséges, iszlamista terrorszervezet is aktív, melyek a válság adta lehetőségeket kihasználva juttatták be a tagjaikat az EU területére. Végül, de nem utolsó sorban ez a válság tökéletes táptalajnak bizonyult az addig tetszhalott, az EU politikai elitje által szélsőségesnek titulált politikai formációk számára, melyek bevándorlásellenes retorikája mellé sokszor euroszkepticizmus is társul és e formációk erősödése tovább mélyíti a szervezet kohéziójára bénító hatással lévő politikai ellentéteket.

Természetesen a következményeket és hatásokat naphosszat lehetne sorolni, de én most inkább a külső következményekre helyezném a hangsúlyt, nem pedig a határokon belüli problémákra.

Tehát az EU egysége megrendült, a tagállamok sokszor saját belátásuk szerint, a szervezet intézményeit megkerülve hoznak döntéseket, ami mellé látványos kommunikációs csatározás is társul, ráadásul a probléma kiváltó okára továbbra sincs megoldás. Természetesen a környező, esetlegesen ellenséges hatalmak sem hagyták ezt figyelmen kívül, sőt, mi több aktívan hasznot húznak belőle. Jó példa erre Recep Tayyip Erdogan török elnök figyelmeztetése 2017 március 15-én, amikor is kilátásba helyezte az EU és Törökország közötti megállapodás felmondását, melynek a lényege a Törökország irányából az EU-ba tartó szír menekültek megállítása. A fenyegetés nem az égből jött: Németország és Hollandia megakadályozta, hogy török politikusok a területükön egy olyan referendum mellett kampányoljanak, ami kiterjesztené az elnöki tisztség, így Erdogan jogköreit, ezzel is növelve a hatalmát.

Tanulságul szolgálhat a 2021 novemberében a Belarusz és Lengyelország közötti határon lezajlott incidens is, amikor több száz közel-keleti hátterű menekült próbált meg betörni Lengyelország, így az EU területére Belarusz irányából, nagy valószínűséggel a fehérorosz hatóságok ösztönzésére és támogatásával. Az incidens előzménye a 2020-ban lezajlott fehérorosz választás, amit Alexander Lukasenko fölényesen megnyert, az utána szervezett tüntetéseket pedig a karhatalmi erők segítségével leverte. A választást követően az EU szankciókat vetett ki Fehéroroszország ellen, ezáltal gyanítható, hogy a menekültek szervezetten történő határra terelése egyfajta retorzió a szankciókért, továbbá nyomásgyakorlás azok feloldására. A legfrissebb példa pedig a 2026 áprilisi ceutai krízis, amikor is Marokkóból emberek tízezrei szöktek át a tengeren keresztül a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai Ceuta városába. Marokkó oldaláról ez nem történhetett volna meg, amennyiben a határt megfelelően védik a marokkói hatóságok, így sokan szándékosságot sejtenek az incidens mögött, mely vád azért is megalapozott, ugyanis Marokkó és az EU között hosszú ideje nézeteltérés áll fent Nyugat-Szahara hovatartozását illetően. Feltehetően a válság nyomásgyakorlás volt, mellyel Marokkó próbálja „jobb belátásra” bírni az EU-t.

A fentebb felsorolt esetek tanulsága, hogy amíg az Európai Unió nem képes egy egységes migrációs stratégia kidolgozására, a tagállamok pedig látványosan egymással csatároznak a megoldás közös erővel történő megoldása helyett, addig a szervezet súlyosan sebezhető marad a külső erők általi zsarolásokkal szemben, ami által a nemzetközi színtéren megszűnik tényezőnek lenni, nem lesz képes az érdekeit érvényesíteni más nagyhatalmakkal szemben és a belső feszültségeket, mint a terrortámadásokat, vallási és hovatartozási ellentétek által fűtött gyűlöletet még nem is érintettük.

 

Felhasznált források: 1.) „Turkey threatens EU on migrant deal as Erdogan blasts ‘spirit of fascism'”, Rapporteur, 2017. March 16; https://www.rapporteur.com/news/turkey-threatens-eu-on-migrant-deal-as-erdogan-blasts-spirit-of-fascism/ 2.) „Belarus Is Weaponizing Migrants Using Putin’s Playbook. Europe Must Legally Fight Back”, Forbes, 2021. November 10; https://www.forbes.com/sites/jillgoldenziel/2021/11/10/belarus-is-weaponizing-migrants-using-putins-playbook-europe-must-legally-fight-back/ 3.) EU-TURKEY STATEMENT & ACTION PLAN In “Towards a new policy on migration”, Legislative Train Schedule, 2016. March 20; https://www.europarl.europa.eu/legislative-train/theme-towards-a-new-policy-on-migration/file-eu-turkey-statement-action-plan?sid=101

A Gulyás Máté: Migráció, mint biztonságpolitikai kihívás bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A venezuelai migráció az elmúlt évtized egyik legnagyobb népességmozgásává vált, amelynek következményei messze túlmutatnak Venezuela határain. Az UNHCR 2025 végén közzétett adatai szerint közel 7,9 millió ember hagyta el Venezuelát, közülük több mint 6,9 millióan Latin-Amerika és a Karib-térség országaiban élnek. A válság különösen erősen érinti Kolumbiát, amely földrajzi közelsége, a két ország közötti történelmi kapcsolatok és a hosszú közös határ miatt a venezuelai migráció egyik legfontosabb cél- és tranzitországává vált. A Migración Colombia 2024. év végi becslése alapján 2.815.611 venezuelai migráns élt Kolumbiában. A venezuelai migráció ezért Kolumbia számára már nem csupán humanitárius vagy szociális kérdés, hanem összetett regionális biztonságpolitikai kihívás is (UNHCR, n.d.).

A tömeges kivándorlás hátterében Venezuela hosszú ideje fennálló politikai, gazdasági és humanitárius válsága áll. A kivándorlás különösen a 2010-es évek második felében gyorsult fel, és rövid idő alatt alapvetően megváltoztatta Kolumbia migrációs helyzetét. A World Bank szerint 2015-ben még csak mintegy 148 ezer hosszú távú bevándorló élt Kolumbiában, 2021-re azonban már körülbelül 1,7 millió venezuelai tartózkodott az országban. Fontos ugyanakkor különbséget tenni a migráció és a biztonsági fenyegetés között. Nem önmagukban a venezuelai migránsok jelentenek veszélyt, hanem azok a problémák, amelyek a nagy létszámú és részben irreguláris migráció, a gyenge állami jelenlét, a szervezett bűnözés és a korlátozott intézményi kapacitások találkozásából alakulnak ki (Rossiasco és de Narváez, 2023).

A probléma egyik legfontosabb eleme maga a kolumbiai-venezuelai határ. A két ország közös határa körülbelül 2.200 kilométer hosszú, amelyen 7 hivatalos, ugyanakkor több száz informális átkelőhely található. A határ földrajzi adottságai miatt annak teljes ellenőrzése rendkívül nehéz, ezért az irreguláris migráció kezelése nem oldható meg kizárólag hagyományos határőrizeti eszközökkel (IOM, n.d.). A Migración Colombia 2024 végi adatai szerint a Kolumbiában élő venezuelaiak közül 454.514 ember tartózkodott irreguláris migrációs helyzetben. Fontos azonban, hogy az irreguláris státusz nem feltétlenül jelent illegális határátlépést, sokan szabályosan érkeztek az országba, de később lejárt a tartózkodási engedélyük. Ez jól mutatja, hogy a biztonsági probléma nem egyszerűen a határ fizikai védelméről, hanem a migráció megfelelő adminisztratív kezeléséről is szól (Migración Colombia, 2024).

Az irreguláris migráció emellett összekapcsolódhat az embercsempészet és az emberkereskedelem problémájával. A hivatalos dokumentumokkal nem rendelkező, informális útvonalakon közlekedő migránsok kiszolgáltatottabbak a bűnözői csoportoknak, valamint a munkaerő- és szexuális kizsákmányolásnak. Az R4V 2024-es elemzése szerint regionális szinten körülbelül 2,2 millió venezuelai maradt irreguláris helyzetben, miközben 4,5 millió ember valamilyen regularizációs vagy nemzetközi védelmi rendszer segítségével rendezni tudta jogi helyzetét (R4V, n.d.).

A migráció másik fontos következménye a kolumbiai közszolgáltatásokra nehezedő nyomás. A Migración Colombia adatai alapján 2017 márciusa és 2024 augusztusa között mintegy 32,2 millió egészségügyi ellátási eseményt regisztráltak venezuelai migránsok esetében. 2020-2024 között pedig közel 200 ezer venezuelai anyától született gyermek szülészeti ellátása történt kolumbiai intézményekben, ami az adott időszak összes ellátott szülésének 7,2%-át jelentette. Az oktatásban is jelentős változás következett be, a venezuelai tanulók aránya a kolumbiai oktatási rendszerben 4,5%-ról 6,8%-ra emelkedett 2019 és 2023 között. Ezek az adatok jól érzékeltetik, hogy a nagy létszámú és területileg koncentrált migráció komoly alkalmazkodást követel az államtól (Migración Colombia, 2024). A World Bank korábbi számításai a migráció rövid távú költségvetési terhét évente a kolumbiai GDP 0,4–0,5%-ára becsülték, ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a megfelelő munkaerőpiaci integráció hosszabb távon gazdasági előnyökkel járhat (Rossiasco és de Narváez, 2023).

Kolumbia egyik legfontosabb válasza ezért a venezuelai migránsok jogi helyzetének rendezése lett. 2021-ben létrehozták az Estatuto Temporal de Protección para Migrantes Venezolanos (ETPV) rendszerét, amely tízéves ideiglenes védelmi keretet biztosít, és lehetőséget teremt a legális tartózkodásra, munkavállalásra, valamint bizonyos közszolgáltatások igénybevételére. 2024 áprilisára mintegy 2,2 millió venezuelai regisztrált a rendszerben, és közülük körülbelül 1,9 millióan rendelkeztek ideiglenes védelmi engedéllyel (Migración Colombia, 2024). A regularizáció biztonságpolitikai szempontból is jelentős, hiszen a dokumentált személyek könnyebben bekerülnek az állami nyilvántartásokba és a formális munkaerőpiacra, miközben csökkenhet az informális gazdaságtól és illegális közvetítőktől való függőségük.

Összegezve, Kolumbia példája jól mutatja, hogy a venezuelai migráció biztonságpolitikai jelentősége túlmutat a hagyományos határvédelem kérdésén. A több millió ember érkezése egyszerre jelent kihívást a határellenőrzés, a szervezett bűnözés elleni fellépés, az állami intézmények és a közszolgáltatások működése, valamint a migránsok emberi biztonsága szempontjából. A kolumbiai tapasztalatok alapján a migráció biztonsági vonatkozásai szorosan összefüggnek a jogi státusz rendezésével és a társadalmi-gazdasági integrációval. A regularizáció elősegítheti a migránsok beilleszkedését, miközben az állami ellenőrzést és a jogérvényesítést is hatékonyabbá teheti. A venezuelai válság így rávilágít arra, hogy a modern biztonságpolitikában az állambiztonság és az emberi biztonság nem egymással ellentétes szempontok, hanem egy összetett regionális kihívás egymást kiegészítő

 

Források:

IOM (n.d.) Displacement Tracking Matrix – Colombia. Elérhető itt: https://dtm.iom.int/colombia?page=2 (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

IOM (n.d.) DTM Activities 2014–2016 – Colombia. Elérhető itt: https://dtm.iom.int/reports/colombia-dtm-activities-2014-2016 (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

Migración Colombia (2024) Salud migrantes venezolanos – Corte diciembre 2024. Elérhető itt: https://nexusmigracion.cancilleria.gov.co/sites/default/files/documentos/2026-03/Salud_migrantes_venezolanos_Dic%20%282024%29_Migracion_Colombia.pdf (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

R4V (n.d.) Regional Refugee and Migrant Response Plan 2025–2026. Elérhető itt: https://rmrp.r4v.info/rmrp-2025-2026/ (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

R4V (n.d.) Refugee and Migrant Needs Analysis 2024. Elérhető itt: https://rmrp.r4v.info/rmna2024/ (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

Rossiasco, P. és de Narváez, P. (2023) Adapting public policies in response to an unprecedented influx of refugees and migrants: Colombia case study of migration from Venezuela. World Bank. Elérhető itt: https://thedocs.worldbank.org/en/doc/7277e925bdaa64d6355c42c897721299-0050062023/original/WDR-Colombia-Case-Study-FORMATTED.pdf (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

UNHCR (n.d.) Venezuela Situation. Elérhető itt: https://www.unhcr.org/emergencies/venezuela-situation (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

A Stelczer Virág: A venezuelai migráció, mint regionális biztonságpolitikai kihívás, Kolumbia példáján bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Parliament’s rapporteurs for the 2027 EU will brief journalists following the plenary vote on its position.
Committee on Budgets

Source : © European Union, 2026 - EP

A nagy hangár

A máltai repülési múzeumban tett sétánk következő helyszíne a nagy hangár, amely méreteivel, nagy belmagasságával, és formájával is teljesen eltér az előző helyszíntől, a szerény Romneytól.

A repülőgépeket és helikoptereket a hangár falai mellé rendezték, középen egy C-47-es terpeszkedik, és bőven van hely a hajtóművek, repülőtéri kisegítő eszközök és néhány jármű bemutatására is. Kétoldalt az olasz-málta katonai kapcsolatok révén beszerzett gépek állnak, a hátsó traktus pedig a „brit birodalom”. Járjuk körbe a hangárt a baloldalon kezdve.

[...] Bővebben!

EU leaders and social partners met in Brussels for the Tripartite Social Summit, a twice-yearly forum for dialogue that brings together the leaders of the EU institutions and the European social partners. Today’s discussion focused on ‘Driving Europe Forward’.

Remarks by President António Costa at the press conference following the Tripartite Social Summit on 14 October 2026.

EU leaders and social partners met in Brussels for the Tripartite Social Summit, a twice-yearly forum for dialogue that brings together the leaders of the EU institutions and the European social partners. Today’s discussion focused on ‘Driving Europe Forward’.

Ob in der Front Row bei Louis Vuitton oder beim Staatsbankett in Windsor Castle: Brigitte Macron beweist immer wieder ihr aussergewöhnliches Stilgespür. Was den Look der 73-jährigen First Lady ausmacht.

Une nouvelle étape vers l’intégration professionnelle et administrative vient de franchir les portes du Palais Bourbon. Déposée le 6 octobre 2026 par la députée Céline […]

L’article Régularisation en France : un titre de séjour de 4 ans bientôt possible par le travail ? est apparu en premier sur .

Talán nem járunk messze a valóságtól azzal a megállapítással, hogy a máltai repülési múzeum Európa kevéssé ismert kiállítóhelyei közé tartozik. Nincs túlgondolva, nincs csillogó étterme, az ajándéküzlet is szerény, a repülőgépek, helikopterek és a földi járművek egyszerű lemezhangárokban állnak. Ugyanakkor a helynek éppen ezek a nyers külsőségek adnak sajátos hangulatot. 

Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően Málta (a „Szikla”) a második világháború földközi-tengeri és észak-afrikai hadműveletei során fontos szerepet töltött be. A brit királyi légierő, a RAF (Royal Air Force) az elsődleges luqai bázis mellett három további repülőteret tartott fenn Máltán. Ezek egyike volt a sziget közepén elhelyezkedő Ta’Qali vagy angol átiratban Takali. A RAF és a királyi haditengerészet (Royal Navy) által egyaránt használt repülőtér helyén ma kiállító- és vásárközpont továbbá egy stadion van, de egy részét sikerült megőrizni és 1994 óta itt működik a Malta Aviation Museum. A kiállítást három hangárban helyezték el. Múzeumi sétánkat kezdjük a legkisebben.

[...] Bővebben!

British Prime Minister Andy Burnham has said in an interview that it is "clear" that Russia interfered in the 2016 Brexit referendum, but did not provide further details about the nature or impact of the interference. He warned, however, that voters in Germany and France should "understand that some of this politics is instigated via our enemies, namely Russia."

L'enquête révèle également que des documents antidatés ont permis de faire disparaître les yachts et les demeures de l'oligarque russe des comptes.

Ragebait. Das ist nicht etwa ein neuer Actionthriller aus Hollywood, sondern das Jugendwort 2026. Was es bedeutet? Zappalot hat sich auf die Suche nach Erklärungen gemacht.

Gschwellti kochen, Hackfleisch anbraten, Sauce drüber – ab in den Ofen! Im Handumdrehen ist dieser rassige Kartoffelgratin fertig und kann als leckeres Hauptgericht serviert werden. Zum Schluss verraten wir dir einen einfachen Trick, damit dein Gratin besonders knusprig wird.

Patzer vor grossem Publikum: Kronprinzessin Leonor verlor bei der Militärparade zum spanischen Nationalfeiertag in Madrid ihr Goldenes Vlies – und rettete die Insignie mithilfe ihrer Eltern.

A pilóta nélküli rendszerek alkalmazása önmagában nem új jelenség a hadviselésben. Szerepük azonban az elmúlt két évtizedben alapvetően átalakult. A terrorellenes műveletek időszakában még elsősorban nagy értékű, távolról irányított felderítő és csapásmérő platformokként jelentek meg. Az orosz–ukrán háború ezzel szemben az olcsó, kis méretű és tömegesen alkalmazható drónok jelentőségére irányította rá a figyelmet. A változás ugyanakkor túlmutat egy új fegyvertípus elterjedésén. A mesterséges intelligencia, az autonóm funkciók és a hálózatos hadviselés fejlődése olyan irányba mutat, amelyben az érzékelés, a döntéshozatal és a csapásmérés egyre szorosabban kapcsolódik össze. A drónok és autonóm rendszerek ezért nem önmagukban forradalmasítják a hadviselést: valódi jelentőségük abban rejlik, hogy egy gyorsabb, olcsóbb és hálózatba kapcsolt katonai rendszer részévé válnak.

A drónhadviselés egyik legfontosabb következménye bizonyos katonai képességek hozzáférhetőségének kiszélesedése. Michael J. Boyle szerint a dróntechnológia terjedése korábban jelentős technológiai fölényhez kötött képességeket tesz elérhetővé kisebb államok és nem állami szereplők számára is. A kereskedelmi drónok viszonylag alacsony költséggel biztosíthatnak felderítési és korlátozott csapásmérő képességet, ezáltal részben mérsékelve a katonai szereplők közötti technológiai különbségeket. Boyle a lázadó csoportok esetében kifejezetten a „játéktér” (playing field) részleges kiegyenlítődéséről beszél: a kis drónok lehetővé teszik, hogy olyan szereplők is megjelenjenek a levegőben, amelyek korábban erre nem voltak képesek.[1]

Az ukrajnai háború ezt a folyamatot új szintre emelte. Dominika Kunertova szerint a kis, olcsó és technológiailag viszonylag egyszerű drónok tömeges alkalmazása jelentős harctéri hatással jár. A kereskedelmi drónok felgyorsítják a tüzérségi célfelderítés és csapásmérés folyamatát, miközben akár a szakasz szintjén is korábban nem elérhető helyzetismeretet biztosítanak. A szerző ezért ezt nem a hagyományos légierő egyszerű kiterjesztéseként, hanem a drónok támogató funkciójának jelentős evolúciójaként értelmezi.[2] A fejlődés súlypontja ezzel részben a rendkívül fejlett és költséges platformokról a tömeges alkalmazhatóság, a gyors előállíthatóság és az adaptációs képesség irányába tolódik el.

A következő lépcsőt az autonóm funkciók és a mesterséges intelligencia egyre szorosabb integrációja jelentheti. Paul Scharre szerint az ember–gép együttműködés egyik korlátja maga az emberi reakcióidő. A „centaur” modellben[3] az emberi ítélőképesség és a gépi gyorsaság egymást kiegészítheti, de ez a modell olyan helyzetekben korlátokba ütközik, amikor a szükséges reakció gyorsabb annál, mint amire az ember képes, vagy megszakad az ember és a gép közötti kommunikáció.[4] Nagy sebességű támadások vagy drónrajok esetében ezért bizonyos műveletek automatizálása katonai szempontból elkerülhetetlenné válhat.

Az autonómia jelentősége ugyanakkor nem kizárólag abban mérhető, hogy egy fegyverrendszer képes-e emberi beavatkozás nélkül működni. Ravindra Singh Panwar szerint a mesterséges intelligencia a katonai OODA-ciklus (megfigyelés–orientáció–döntés–cselekvés) valamennyi szakaszába beépülhet. Az AI-alapú szenzorok részt vehetnek a célazonosításban, az algoritmusok a célok priorizálásában és a döntéshozatalban, majd maga a csapásmérés is automatizálható. Az AI így gyorsíthatja és javíthatja a megfigyelés, orientáció, döntés és cselekvés folyamatát.[5] A technológiai verseny tétje ezért egyre inkább az, hogy melyik fél képes a rendelkezésére álló szenzorokat, adatokat, döntéstámogató rendszereket és fegyverplatformokat gyorsabban egyetlen működési rendszerbe integrálni.

A technológiai fejlődésből azonban nem következik automatikusan a hagyományos hadviselés háttérbe szorulása. Anthony King az autonóm drónrajok „forradalmi” értelmezését vitatva három problémára hívja fel a figyelmet: túlbecsüljük az autonóm rajok képességeit, alábecsüljük más fegyverrendszerektől való függésüket, és túl könnyen feltételezzük, hogy az autonómia szükségszerűen a támadó félnek kedvez.[6] A dinamikus célazonosítás különösen komoly korlát. A változó és megtévesztéssel terhelt harctéren az algoritmusnak olyan helyzeteket is értelmeznie kellene, amelyek eltérnek a betanításához használt adatoktól. King ezért arra jut, hogy az autonóm drónrajok megbízható célkiválasztása lényegesen összetettebb annál, mint amit a technológiai fejlődés lineáris kivetítése sugall.

A drónok ráadásul nem helyettesítik a hagyományos fegyverrendszereket. Az ukrajnai tapasztalatok szerint jelentősen felgyorsíthatják például a tüzérség célfelderítését, de nem váltják ki magát a tüzérséget, ahogyan területet sem képesek elfoglalni és megtartani. King ezért az autonóm rajokat egy szélesebb fegyverrendszer részeként, hagyományos képességekkel és emberi harccsoportokkal együttműködve képzeli el.[7] A mesterséges intelligencia közeljövőbeli jelentősége pedig akár nagyobb lehet az információfeldolgozásban, mint a teljes autonómiában: Ukrajnában már megfigyelhető különböző szenzor-, műholdas, nyílt forrású és kommunikációs adatok AI-támogatott összekapcsolása a parancsnoki és logisztikai célpontok azonosítására. King szerint ezért elképzelhető, hogy az AI által előidézett változás először a katonai hírszerzésben, nem pedig az autonóm fegyverrendszerek harctéri alkalmazásában válik meghatározóvá.[8]

A drónok és autonóm rendszerek tehát nem váltják fel a hadviselés hagyományos elemeit, hanem azok alkalmazását és ezen keresztül a hadviselés módját alakítják át. A jövő meghatározó kérdése nem az lesz, hogy az ember helyét átveszi-e a gép, hanem hogy melyik fél képes hatékonyabban integrálni az emberi döntéshozatalt, a mesterséges intelligenciát, a tömegesen alkalmazható pilóta nélküli rendszereket és a hagyományos katonai képességeket. A technológiai fölényt így nem feltétlenül az biztosítja majd, aki a legfejlettebb drónnal rendelkezik, hanem az, aki gyorsabban képes tanulni, alkalmazkodni és az új technológiát koherens hadviselési rendszerbe szervezni.

 

Felhasznált irodalom

Boyle, Michael J.: The Drone Age: How Drone Technology Will Change War and Peace. Oxford University Press, New York, 2020.

Kunertova, Dominika: Europe’s Military Drone Problem. In James Patton Rogers (szerk.): De Gruyter Handbook of Drone Warfare. De Gruyter, Berlin–Boston, 2024.

Scharre, Paul: Army of None: Autonomous Weapons and the Future of War. W. W. Norton & Company, New York, 2018.

Panwar, Ravindra Singh: AI and the Rise of Autonomous Weapons. In Rajeswari Pillai Rajagopalan (szerk.): Future Warfare and Technology: Issues and Strategies. Observer Research Foundation – Global Policy Journal, New Delhi, 2022.

King, Anthony (2024): Robot Wars: Autonomous Drone Swarms and the Battlefield of the Future. Journal of Strategic Studies, 47(2), 185–213. DOI:10.1080/01402390.2024.2302585

[1] Boyle, 2020, 150-162.

[2] Kunertova 2024, 310.

[3] A „centaur” modell Scharre ember–gép együttműködésre használt fogalma: lényege a gépi gyorsaság és precizitás, valamint az emberi rugalmasság és kontextusérzékeny ítélőképesség egyesítése.

[4] Scharre, 2018, 317-321.

[5] Panwar, 2022, 71.

[6] King, 2024, 185-186, 195-199.

[7] Uo. 203-207.

[8] Uo. 211-212.

A Szári Norbert – A drónforradalom határai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Napjainkban a hibrid fenyegetések korát éljük. Már nem kell egy államnak nyílt háborút indítania az ellenlábasa ellen, hogy komoly zavarokat, károkat okozzon. Sokkal kifinomultabb eszközök is léteznek manapság, melyek egyszerűbben, kisebb kockázattal alkalmazhatók, sőt, akár az államtól független szereplők is képesek lehetnek ezek bevetésére. Az egyik ilyen eszköz nem más, mint a kritikus infrastruktúrák, létesítmények elleni támadások mind a fizikai, mind a kibertérben. A hibrid fenyegetések pedig hibrid védelmi megoldásokat igényelnek a biztonsági szereplők részéről.

Mi is az a kritikus infrastruktúra? Az Európai Tanács irányelve1 szerint azon eszközök vagy rendszerek, amelyek elengedhetetlenek a létfontosságú társadalmi feladatok ellátásához, az egészségügyhöz, a biztonsághoz, valamint az emberek gazdasági és szociális jólétéhez. Az irányelv meghatározza továbbá az úgynevezett európai kritikus infrastruktúra fogalmát is (European critical infrastructures, ECI), amely az uniós országokban található olyan kritikus infrastruktúra, amelynek megzavarása vagy megsemmisítése jelentős hatással lenne legalább két uniós országra (pl. villamosenergia-erőművek vagy olajszállító vezetékek). Ezen infrastruktúrák vonatkozásában is alkalmazandók azok az alapelvek és védelmi mechanizmusok, amelyek kifejtésére alább sor kerül, védelmüknek részletes tárgyalása viszont meghaladná ezen esszé kereteit.

A kritikus infrastruktúra fentebb leírt fogalmából következik, hogy miért is kiemelten fontos feladat a védelme; valamely elemének zavara az egész társadalomra jelentős negatív hatást gyakorol, így ennek megelőzése nemzetbiztonsági érdek, amely közös erőfeszítést igényel több állami illetve magánszereplő részéről. Ezen folyamat fő szempontjainak bemutatása az esszé célja.

A kritikus infrastruktúra védelmének első lépése a kockázatértékelés, amely során reális képet kaphatunk, milyen elhárítani kívánt veszélyekkel kell számolnunk, milyen sérülékenységek elhárítására kell felkészülnünk. Fontos leszögezni, hogy napjainkban már nem csupán a szó legszorosabb értelmében vett védelemről beszélhetünk a kritikus infrastruktúra kapcsán, hiszen az Európai Parlament és a Tanács újabb, 2022-es irányelve2 korszerűbb felfogásban átdolgozta, kiegészítette a fentebb hivatkozott, 2008-as irányelvet. Ebben immár a reziliencia, vagyis az ellenállóképesség követelményét határozták meg, szerteágazóbb vizsgálatra van tehát szükség.

A mérlegelni szükséges főbb veszélyek közé tartoznak a természeti katasztrófák illetve a szélsőséges időjárás, ami az idei extrém szárazság tükrében különösen aktuálissá vált. Figyelembe kell venni, hogy a hőmérsékleti értékek és a csapadék mennyisége és gyakorisága megváltozott ahhoz képest, amire egy létesítmény tervezve lett akár néhány évtizeddel ezelőtt, vizsgálni szükséges tehát, milyen zavarokat okozhat ez a rendeltetésszerű működés során. Számolni kell továbbá a műszaki meghibásodásokkal, amelyek kiküszöbölése inkább mérnöki, mintsem biztonságszakmai kérdéskörbe tartozik, de a kockázatértékelés során nem mehetünk el mellette szó nélkül, különösen a reziliencia követelményére figyelemmel. Tervvel kell rendelkezni a különböző elemek, alkatrészek hibáinak elhárítására, javítására és cseréjére. Vizsgálni szükséges továbbá az ellátási láncok, függőségek témakörét, mit csinálunk például, ha nem áll rendelkezésre a működéshez elég áram, víz vagy gáz? Hogyan tudjuk a létesítményünket vagy rendszerünket működtetni csökkentett üzemmódban, honnan tudjuk pótolni a kiesett energiát, alapanyagot? Kell-e, tudunk-e diverzifikálni a beszerzések során a függőségek csökkentésére?

Térjünk rá végül az emberi tevékenység által előidézett zavarokra. Itt szó lehet szabotázsról, fizikai vagy kibertámadásról, esetleg az ellátási láncok megzavarásáról. Úgy tartják, hogy a technológia háborúban fejlődik a leggyorsabban, aminek igazáról első kézből győződhetünk meg a szomszédunkban zajló konfliktus kapcsán. Négy évvel ezelőtt még tankok vonulásáról és vadászgépek által elért légi fölényről volt szó, ma pedig a háborús felek tömeggyártott, filléres drónokkal tudnak húsba vágó károkat okozni egymás energetikai rendszereiben akár a fronttól többszáz kilométeres távolságban. Komplex tervezés szükségeltetik tehát a megfelelő védelemhez.

A kockázatértékelés fázisát követi a tervezés szakasza, amely során meghatározzuk azokat az intézkedéseket, amik alkalmasak az értékelés során feltárt veszélyek, sérülékenységek elhárítására. Ennek része kell, hogy legyen a fizikai védelem, ami ideális esetben az élőerős őrzés és az intelligens rendszerek, mint a biztonsági kamerák, mozgásérzékelők, tűzjelző rendszerek kombinációja. A biztonsági rendszerek biztosítják számunkra a folyamatos, objektív megfigyelést, míg az élő erő a rugalmasságot és a döntéshozatalt. Ki kell dolgozni az illetéktelen személyek távoltartásának módját például kerítés vagy más fizikai akadály létesítésével. Szükséges a létesítmény területére való belépési pont(ok) kijelölése és a belépés módjának meghatározása. Talán a biztonsági őrnél elhelyezett listák és az arcmemóriára való hagyatkozás ideje már lejárt, így célszerű valamilyen beléptető rendszer telepítése, ami csökkenti a hibák lehetőségét. Meg kell határozni azt is, hogy a belépésre jogosult személyek, dolgozók milyen módon azonosítják magukat a könnyebb ellenőrizhetőség érdekében, célszerű például jól látható helyen hordott belépőkártya és/vagy egyenruha viselésének előírása területen belül.

Elengedhetetlen, hogy kidolgozásra kerüljenek különböző cselekvési tervek az egyes rendkívüli események bekövetkeztének esetére, így nem fokozott stresszhelyzetben, az idő szorításában kell majd döntést hozni. Ezeket célszerű gyorsan elérhető helyen, fizikai formában tárolni, például az őrség vezetőjénél vagy más, döntéshozatalra feljogosított személynél, így egy esetleges áramkimaradás vagy az elektronikus adatok elérhetetlenné válása esetén is hozzáférhetőek maradnak.

Ezzel pedig rá is kanyarodhatunk a legújabbkori fenyegetésekre, a kibertámadásokra. Mivel egyre több adatot tárolunk elektronikusan, és sok rendszer, erőmű, közlekedési vállalat egyre inkább automatizáltan működik, ezen adatok elérhetetlenné tétele, illetéktelen törlése vagy ellopása nagyban megzavarhatja vagy akár meg is béníthatja az adott infrastruktúra működését. Fontos tehát ezeket megfelelő védelemmel ellátni a külső behatolással szemben, magától értetődő tehát egy korszerű vírusírtó és tűzfal alkalmazása, valamint biztonsági másolat készítése. Minden védelem azonban annyira erős csak, mint a leggyengébb láncszeme, ami itt nem más, mint az ember. A könnyen felismerhető tömeges spamek után megjelent a célzott adathalászat, az úgynevezett „spear phishing”, ahol az elkövetők célzott adatgyűjtést végeznek az adathalászattal megcélzott személy, munkavállaló kapcsán, majd személyre szabott üzenettel próbálják rávenni, hogy egy fertőzött fájlt, linket megnyisson, valamilyen jelszót vagy adatot megadjon részükre, esetleg pénzt utaljon át. Egy hihető történetet kreálnak, gyakran a célszemély kollégájának, főnökének vagy egy vele kapcsolatban álló cég képviselőjének adják ki magukat, általában sürgető jelleggel azonnali intézkedést kérnek, ami alkalmas lehet arra, hogy az ítélőképességet befolyásolják.3 Szükséges tehát a munkavállalók edukálása a legújabb módszerek, trendek kapcsán, hogy felismerhessék az adathalászati kísérleteket. Metodikát kell továbbá kidolgozni az esetleges adatvesztés bejelentésének módjára, következményeinek csökkentésére, a további veszteségek elhárítására.

A tervezési szakaszt követi a védelem végrehajtása. Fontos leszögezni azonban, hogy a kockázatértékelés nem egyszeri tevékenység; folyamatosan monitorozni szükséges a fennálló helyzetet, körülményeket, elemezni a rendelkezésre álló információkat, szükség szerint felülvizsgálni a kialakított cselekvési terveket.

A védelem mindig szoros együttműködést igényel a tényleges fizikai védelmet általában ellátó biztonsági szolgálat vagy az erre a feladatra rendelt rendőrök, az általános rendőri feladatok ellátására létrehozott szerv, a terrorelhárítási feladatokat ellátó szerv illetve a titkosszolgálatok között, mely főleg az információmegosztáson és a koordináción, a hatáskörök tisztázásán alapul.

A világ, és így a biztonsági helyzet is gyorsabban változik, mint az emberiség történetében valaha, ezért a kritikus infrastruktúra védelméért felelős szakembereknek is naprakésznek, dinamikusnak és rugalmasnak kell lenniük, hogy lépést tarthassanak a napról napra fejlődő fenyegetésekkel.

 

Felhasznált források:

1 Az Európai Tanács 2008/114/EK irányelve (2008. december 8.) az európai kritikus infrastruktúrák azonosításáról és kijelöléséről, valamint védelmük javítása szükségességének értékeléséről

2 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2557 irányelve (2022. december 14.) a kritikus szervezetek rezilienciájáról és a 2008/114/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről

3 What is spear phishing? (https://www.cisco.com/site/us/en/learn/topics/security/what-is-spear-phishing.html)

A Elek Balázs – Modern kihívások a kritikus infrastruktúrák védelmében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Nachdem Christa Pike (50) ihre Hinrichtung überlebt hat, stellt sich nun die Frage, ob die Vollstreckung des Urteils wiederholt wird. Ihre Anwälte kämpfen dagegen an.

Des cargaisons oubliées sur les quais depuis l’année 1993 viennent de quitter définitivement le port de Mostaganem. L’Entreprise Portuaire de Mostaganem (EPM) a lancé ce […]

L’article Des marchandises abandonnées depuis 1993 : Le port de Mostaganem fait le ménage dans ses « vieux » stocks est apparu en premier sur .